2. Not Only You / Nem Csak Te

Dorothy szemszöge.

Másnap este, ismét késztetést éreztem arra, hogy kimenjek a vasútra. Persze, féltem, hogy újból ott lesznek, vagy éppen másokat fogok ott találni. CC mondata, még mindig bennem szólt. Tudtam, hogy veszélyes lenne újra kimenni, mint ha, csak játszanék a tűzzel.

Barátnőm mondta, hogy elmegy egy buliba, hívott, de őszintén szólva nem, disco patkánynak születtem. Ő, az egyik olyan ember, aki tud a régi vasútról. Valószínűleg, ma is azon ment át, mivel a Carcago, ahol a bulit tartják, a város túl oldalán van. Belém vésődött a tudat, hogy ő is szerette a BVB-t. De, meggyőződésem van arról, hogy soha nem ártott nekik. Ezzel nem is lenne baj, ha Eleanor nem lenne ennyire bátor. Féltem, hogy ma is ott lesznek, és ezért nem mentem oda. De, akaratomtól függetlenül muszáj volt, meg kellett védenem.
Egészen odáig futottam, sőt talán gyorsabban is oda értem volna, ha nem lett volna ennyire sötét. Csendes nem tudtam lenni, ugyanis a kövek, hangot adtak, lépteimnek.
Csend volt, sehol nem láttam senkit, és ez egyre jobban megrémített. Reméltem, Eleanor már messze jár.
Kb. a vasút közepét járhattam amikor megláttam Eleanort. Keze véres volt, szemei vörösek a sírástól. Ahogy rávilágítottam, azonnal a sínek és a domb közötti árokra irányította, a tekintetemet. A látvány erősen lesokkolt. Eleanor már émelygett, a vér szagától. Az árokba, egy csomó véres hulla volt. Ha, akartuk volna, közelebbről is megnézhettük volna, de már így is görcsbe álltunk.
Amint, magamhoz tértem, körbe néztem. Sehol senki. Mi, nem szólhatunk a rendőröknek, hiszen azonnal minket keresnének, és mi is ide jutnánk. Nem értettem, hogy fajulhattak el idáig, a dolgok. Hiszen, régen annyi szeretet volt, a BVBben is, és az Armyban is. Most meg a gyűlöletről szól, ez az egész dráma.

Haza vittem Eleanort hozzánk, és mindent elmeséltem neki, a tegnap estéről. Persze, ő azonnal hívni akarta a rendőröket, de megállítottam. Hiszen, engem nem bántottak. Feltételezem, ha akkor nem szól a Saviour a lejátszómból, gondolkodás nélkül kinyírtak volna.
De, erre most nem akartam gondolni.
Féltem, Eleanor nem dolgozza fel a látottakat, és egy pszichológusnál fog kikötni.

3 nappal később...
Nem így lett. Eleanor, ma került be a női idegklinikára. A szülei úgy tudják a buliban történhetett valami, és ennyi bőven elég, ha, ezt el is hiszik.

Minden újabb, és újabb nap, meghallgatják az orvosok, vagyis csak próbálják. Mindig próbálnak kicsikarni belőle pár szót, de sosem mond a semminél többet. Köszönettel tartozom is érte, hiszen ha elárulta volna, véget vetett volna az életemnek, és ezzel ő is, tisztában volt.

Eleanor szemszöge.

Már egy hete, hogy az idegklinika felel meg, az otthonomnak.

Az orvosok úgy kezelnek, mint valami idegbeteg őrültet.
Ettől függetlenül, itt, még mindig, magamat tartom a legnormálisabbnak. Visszatérő rémálmaim vannak, az ott hevert lányokkal kapcsolatban. Néha, még itt sem érzem, biztonságban magamat.
Minden nap, délbe kiengednek minket a friss levegőre. Ilyenkor csak a pad, a társaságom. Néha mellém ül egy-két féreg. Elkezdenek simogatni, ölelgetni, vagy éppen ráncigálni, de azt hiszem nekik nagyobb, a szeretet hiányuk. Mellesleg a legtöbb ilyen, az nő.
Viszont ma, egy sokkal különlegesebb lány, csatlakozott, a magányomhoz. Hosszú szőke haja volt, arca megviselt, ruhája sem a legtisztább. Tisztán látszott, hogy régebb óta van itt, mint én. Nem nézett rám, az eget bámulta. Így én is azt tettem.
Viszont pár perc múlva, kiszúrta a szememet valami.
A kezében egy BVB-s nyakláncot tartogatott. Vagyis inkább, A BVB-s nyakláncot. A csillag, amit én akkor vettem le, amikor meghallottam milyen az új album. Ő, ott szorongatta, reszkető kezeiben. Megpróbáltam kivenni, a kezéből. Ekkor a nyugodt, félénk lány, hirtelen változott át, egy ideges erőtlen lánnyá.

-Ne nyúlj hozzá! - tépte ki a kezemből
-Miért vagy te itt?
-Bántottak. - felelte egyszerűen - Téged is?
-Nem.
-Még. - fejezte be, a számomra így is befejezett választ
-Itt nem bánthatnak.
-Az lehet, de attól még mindenkit megfognak ölni. Én is azért jöttem ide, mert ez volt az utolsó hely, ahova menekülni tudtam. És nagy meglepetésemre azt mondták, itt a helyem.
-A barátnőmet, nem fogják megölni. Már lett volna rá esélyük, de nem bántották. Mert ő szereti őket.
-Én is szeretem őket. Sírva könyörögtem nekik, hogy engedjenek el. Hiszen pár hónapja, még ott voltam a rajongók között, a koncerten. Azt hiszed érdekelték? Csak megkínozni akartak. Úgy akartak megölni, hogy leakartak dobni a tetőről. De, megszöktem. Hívni akartam a rendőröket, de inkább egyenesen ide jöttem. A szemem előtt ölték meg a legjobb barátnőmet. - mondta sírva és bement az épületbe

Én lesokkolva, továbbra is a pad társaságában voltam. Alig vártam, hogy Dorothy, ismét meglátogasson.

Pár perc múlva, pedig, visszamentem a helyemre. Ami most már, börtönné, és menedékké is, vált számomra.

Andy szemszöge.

Aggódtam, hogy a lány megtalálja a hullákat, és nem sokára a börtönben kötünk ki. De, nem így történt. A hét napjai nyugalmasan teltek. Így pontosan egy héttel később, Ashleyvel elmentünk, hogy valami biztonságosabb helyre vigyük őket. Számunkra az akció, az éjszaka volt a  legbiztonságosabb. Azt viszont, még nem döntöttük el, hogy hová vigyük őket. Néhány elég durván el lett intézve. Nyakuk, hasuk feltépve, beleik látszódtak, arcukon vágások voltak. Ismét, be kellett szednem valami gyógyszert, ami éppen volt nálam.

-Magadat fogod így kinyírni, Biersack. - mondta Ashley, amikor az utolsót tette be, a kocsiba
-Megfogom érdemelni. - mondtam szárazon
-Nem jössz? - indította be a kocsit
-Nem, le kell higgadnom. - mondtam, azzal kivettem egy sört Ashley mellől

Ugyan oda mentem, ahol múlt héten a lánnyal találkoztam. Most nem volt ott. Mondjuk, ezt egy percig sem csodáltam. Ezek után gondolom látni sem akar minket.
Viszont megértem, hogy mit keresett itt. Olyan nyugodt minden. Elhiszem, hogy nem gondolta volna, hogy itt bárki is, bánthatja. Most pedig, mi elüldöztük innen.
Mostanában, egyre gyakrabban fog el, a keserű bűntudat. Szörnyen érzem magam miattuk. Néha, mindent vissza csinálnék, néha meg, elfog a düh és folytatnám tovább.
Jól mondta Ashley, kifogom magamat nyírni.

                                                             *******

Kis idő múlva, éreztem ahogy felkap a szél. Úgy látszik jön a vihar. Felálltam és hátra néztem. A domb tetején ott állt, a lány.
Nem tudom mióta nézett, de tudtam, ha megközelítem úgy is elfut.

-Hogy, hogy nem árultál el minket?
-Ti  sem bántottatok. - felelte egyszerűen.
-Nem jövünk ide többet. - mondtam nyugtatásképp, és elindultam

Éreztem, hogy követ, hogy jön utánam. Hogy érdekli ez, az egész dolog. Azt is tudtam, hogy ha megállok, és kommunikációt próbálok vele kezdeni, akkor elfog menni. Így muszáj volt megkockáztatnom. Érdekeltek a gondolatai, az elképzelései erről, az egészről. Érdekelt, hogy miért nem hozta még ránk a bajt. Úgy gondolom, ez az érdeklődés kölcsönös volt.
Szembe fordultam vele. Egy percig nem gondoltam, hogy a sötétben, egy gyilkossal fog majd cseverészni, nem is akartam semmit sem erőltetni. Így hát vártam amíg ő lépjen. Megtartotta velem, az 1 méteres távolságot. Szemeivel körbe mért, és amikor a szemembe nézett, tekintete sokatmondóan üres volt.

-Félsz tőlem? - tettem fel a legostobább kérdést, ami most eszembe juthatott
Alig láthatóan bólogatott, és tette meg a hátra lépéseket. Pedig mondtam, hogy nem fogjuk bántani.
-Több, tartalmasabb válaszra, ne is számítsak, igaz? - mosolyodtam el, és letértem a vasútról.

Nem kevés utat tettem, hazáig. Kifáradva estem be a fotelba. Hallottam oda fentről hangokat, de megkönnyebbültem, amikor megláttam, hogy csak Jake és Ella veszekednek. Viszont ezek szerint Ashley még nem ért haza. Felmentem a hálóba, hogy eltegyem magam holnapra, de különös fogadtatás ért. Több lány is az ágyamban feküdt, ami nem lepett meg, mivel Ashley néha nem éri be eggyel. De, ami jobban érdekelt, hogy Ashley hol van?!

-Nyugi, mindjárt elviszem őket.
-Purdy, miért?
-Ne csináld, már amúgy sem élnek.
-Fogadok, most, meg sem vártad amíg elalszanak.
-Nem. De, tudod neked kéne jobban irtani őket. Hiszen te alapítottad a bandát, ami most már a süllyesztőben van.
-Ennek ellenére, még is te éled ki, a szexuális vágyaidat rajtuk. Csupán pedofilsággal is börtönbe kerülnél.
-Hagyjuk, az egyik inkább kiugrott az ablakon.

Gyorsan az ablakhoz mentem, és kinéztem.
-Hol van?
-Hát már elvittem. Kell, hogy bárki megtalálja?
Mondjuk, ez nem volt újdonság. Ezért javasoltuk Ashleynek, hogy várja meg, amíg elalszanak. Amikor nem várja meg, és egyszerűen csak leakarja őket lőni, általában az öngyilkosságot választják.

Visszamentem a nappaliba, és elaludtam a heverőn.
Idegesen mentem fel az emeltre és berontottam. A látvány nem váratlanul fogadott. Jake ott tépte azt a szerencsétlen lányt, ahol érte. Jinxx pedig Ashley nyomdokaiba lépett. Nem tudom Sammi mikor elégítette ki utoljára, de, ezek szerint elég régen. Azonnal ellöktem Jaket, és ekkor tudatosult bennem, hogy a lány aki már a végét járta, az a lány volt, akinek a vasút volt a törzshelye. Még akkor, amikor meghallottam  a Saviourt megfogadtam, hogy őt sosem bántjuk, és most kudarcot vallottam. Idegesen néztem Jakere, aki látta, hogy nálam most telt be a pohár, így gyorsan leszedte a másik lányról Jinxxet, és kimentek. A másik lányt, még az aktus előtt bánthatta, ugyan is ömlött a vér a szájából, de nem sokat vizsgálgattam, hiszen már belehalt a fájdalmaiba.
Visszafordultam hozzá, és felfektettem az ágyra. Hiszen pont ma mondtam neki, hogy megnyugodhat békén hagyjuk, hogy őt sosem bántjuk... Szörnyű ember vagyok.

-Annyira sajnálom. - fogtam meg a kezét, és hirtelen nekem lett volna kedvem kiugrani az ablakon. Még nyöszörgött, de, már menthetetlen volt. Könnybe lábadtak a szemeim, és a fejéhez tartottam, a pisztolyt.

-Kérlek, bocsáss meg. - mondtam és felébredtem.
Még soha nem volt ilyen szörnyű rémálmom. Körbe néztem, és tudtam, hogy még mindig, a heverőn vagyok. Kirázott a hideg, és megkönnyebbültem, hogy a lány nincs itt.

1. Cruel Tortures / Kegyetlen Kínzások

Dorothy szemszöge.

Egész normális napom volt. Attól eltekintve, hogy amint haza értem, kezdődött az újabb szülői szidalmazás. Felmentem a szobámba, és elővettem a telefonom. Oda kint már sötét, gyönyörű, teli holdas, este volt. Kimentem a teraszomra, és kiültem az ablakba. Ilyenkor szoktam zenét hallgatni. A lejátszón, végig pörgettem az albumokat.
Megállt a szemem a Wretched and Divinenál. Ilyenkor eszembe jut, hogy régen mennyit jártam koncertre. Ez az album nem fogta meg annyira a tetszésem, ahogy sokaknak sem. Barátaim sem szóltak, hogy menjünk koncertre, és nekem sem volt túl nagy kedvem. Pedig anno, mit meg nem tettem, hogy újból és újból elmehessek, és élőben halljam a kedvenc bandámat.
A BVB sok új rajongót szerzett, és sokat is vesztett. Ez a változásuknak köszönhető. De nem, most nem fogom magamat ezzel hergelni. Az utóbbi egy évben a szobám, menedékké vált számomra. Sok minden történt, sok minden változott. Néha betegesen ragaszkodom a régi dolgokhoz, mert nehezebb elengedni a régit, és elfogadni az újat. Barátaim szerint ideje lenne, kicsit kikapcsolódni. A 'barátaim' szó: egy-két, tőlem különböző barátot, és jó pár, hozzám hasonló embert takar. Az az, egy-két barátom bulizni jár, míg én a többiekkel valami feszültség levezető helyre megyünk.
Fogtam magam és kisétáltam a régi vasúti sínekre. Emlékszem, itt énekeltük mindig a Fallen Angelst, A Lesson Never Learnedet meg, még sok mást. Nem jár ide már évek óta senki, amióta a vonat nem jár. Most sincs itt senki. Bár gondolom, ha nappal lenne, se lenne más, a helyzet. Leültem a dombos részre, és zenét hallgattam. Tudtam itt nincs mitől félnem. Bár, a házunktól elég messze voltam, de ez számomra sosem okozott akadályt. Ha régebben ide tévedt egy, két hajléktalan, az maga volt a csoda.

Hátra dőltem , és néztem, ahogyan a hold, mindent megvilágít. Olyan nyugodt volt minden.
Tudtam, nincs messze innen, a város. De, még sem hallottam, egy kocsit sem. Messzebbről kutya ugatások hallatszottak. Tudtam, az enyéim már rég alusszák, az igazak álmát.
A zenelejátszón hirtelen elindult a Saviour. Kedvem nem volt hozzá, hogy énekeljem, csak hallgattam.

Majd 1 perc múlva, valaki hirtelen megfogta a vállamat. Ijedten néztem hátra felé. Nem tudtam hová tenni, jelenségét. Nem volt sem erőm, sem bátorságom megszólalni. Halvány mosoly ült ki az arcán, amikor meghallotta a fülhallgatómból szóló, dalt. Leült mellém. Én lefagyva ültem, azt sem tudtam hova nézzek, merjem-e bámulni, vagy csak üljek és élvezzem ki, hogy ő...

-Hogy hívnak?
-Dorothy- feleltem egyszerűen. Nem igen tudtam volna bármi mást mondani

A reakciója, egy egyszerű mosoly volt.
Hangokat hallottam hátulról. Azt mindjárt, éreztem, hogy Andy, nem egyedül fog ide tévedni. Őszintén szólva, erősen elfogott a félelem. Persze ki más lett volna, ha nem CC, Ashley meg Jinxx. Jaket nem láttam. De, ők bőven elég társaság voltak, így az éjszaka közepén is.

-Hát ez meg ki? - méregetett Ashley
-Ne beszélj így róla, a rajongónk. - nézett rá Andy, majd rám szegezte kék szemeit
Nem kellett mondanom, anélkül is tisztán látszott rajtam, hogy mennyire megvagyok ijedve.
-Ugyan olyan rajongó, mint a többi, akik simán megb*szatták volna magukat, 5, náluk jóval idősebb pasival.  - mondta Ashley és felsegítette mellőlem Andyt
-Ide akkor sem hozhatjuk őket. - vágta oda nekik, CC
-Mert? Plusz egy, már nem oszt, nem szoroz.
-Addig nem nyúltok hozzá, amíg én azt nem mondom! - mondta Andy, de egyre feszültebb lett a légkör
-Andy, mi ugyan úgy, a banda tagjai vagyunk. Mi is hozhatunk döntéseket, nem?
-Most is BVB-t hallgatott, amíg nem tisztázzuk, hogy tényleg a rajongónk-e , addig senki nem veheti el az életét, ok nékül.

Ok nélkül? Miért, az, aki nem a rajongójuk, azt megölik? Hát nem sok ember fog így életben maradni. Persze összeállt a kép. Azok, akik cserben hagyták őket, azok, akik gyűlölködő leveleket hagytak nekik, maguk után, azokra haragszanak. De, én soha egy gyűlölködő szót, nem mondtam nekik. Mondjuk, ha belegondolok, az utóbbi időben, nem sokat hallottam a BVB felől.
Viszont az agyam, még mindig CC mondatán volt. Mi az, hogy ide nem hozhatják őket? És még is, kiket? A kérdések, csak úgy sokszorozódtak bennem.
Mire észbe kaptam, még mindig egymással beszélgettek. Gondolkodtam, fussak el, vagy maradjak és várjam meg, amíg velem is végeznek? Kisebb habozás után, éreztem, ahogy a félelem eluralkodik felettem. Gondolkodás nélkül, vettem az irányt és futottam. Ugyan, nehezemre esett a nagy köveken, és a sötétben futnom. Nem kellett egy perc se, mire kifulladva estem rá a vasúti sínekre. A domb tetejéről, rá lehetett látni a vasútra, így nagyon is tisztában voltam azzal, hogy látnak, mindent látnak. Végig nézték, ahogy a testem feladja a harcot, és ahogy a szívem erős dobogása, megrengeti a köveket.
Nem érdekelt. Ha őket ez teszi boldoggá, akkor tessék, öljenek meg. Védekezni, amúgy sem lett volna erőm.

Később hallottam lépteket, amik felém indultak, hallottam hangokat, amik azt mondták, "Ne menj, hagyjad!". Ekkor síri csend lett, és hallottam, ahogy a léptek egyre jobban távolodnak tőlem.
Erősen sajgó szemeim, néha lecsukódtak, így telt el egy-két óra. Mikor a közérzetem, teljesen lekívánt nyugodni, a hold, pedig elkezdett lefelé indulni, én is megindultam haza felé.
Vissza-visszanéztem, de már nem volt ott senki. Féltem tőlük, de megkönnyebbültem, hogy nem bántottak.

Hajnal volt már, mikor haza értem. Azonnal bebújtam az ágyba, és felakartam ébredni, mint ha, csak egy rossz álom lett volna. De, nem volt az. Fájdalmat éreztem legbelül hogy idáig fajultak a dolgok. De, valamiért haragudtam is rájuk.

                                                     *********

Andy szemszöge.

Kicsit aggódtam, hogy mit gondolhat rólunk a lány. Az biztos, hogy többet felénk se, fog nézni. De, talán a nagyobb baj, hogy itt egy csomó hulla a nyakunkon.
Tegnap, keresztbe tett nekünk azzal, hogy ott ült. Ha nem én találok rá először, már rég halott lenne. Csak azért nem bántottuk utána, mert túlságosan félt tőlünk. Ehhez tényleg nem volt szívünk. A többiek viszont örömmel sétáltak be a csapdánkba. Néha megkapjuk Juliettől, hogy micsoda egy alattomos férgek vagyunk, de tudom, hogy szeret és sosem hagyna el.
Tisztában vagyunk vele, hogy életfogytiglant kapnánk, ha ez mind kiderülne.
Ashley, szokása szerint, mindig a szexre gondol. És ezt, csak tetézte azzal, hogy a szép lányokat sorjába megkapta. Persze, csak egy éjszaka erejéig, mert utána a békésen, kifáradva alvó lány fejébe golyót lőtt. De, legalább volt benne annyi tartás, hogy megvárta, amíg elalszik. Szegény tudatlan BVB rajongók, pedig sorba estek be a csapdájába.
Egyszer előfordult, hogy majdnem beleszeretett, egy nála 10 évvel fiatalabb gyönyörű lányba. Ezt csak akkor vettük észre, amikor az éjszaka folyamán is gyengéd volt vele, és utána a karjaiban hagyta aludni. Tényleg oda volt érte, már pedig, még mindig Purdyről van szó. Viszont aznap reggel, nem volt szíve kivégezni, így Jinxx ölte meg. Ekkor a két gitáros ott tépte egymást ahol érte. Ashley csúnya verekedésbe kezdett, Jinxxvel. De, meg kellett értenie, hogy a jelenlegi helyzetünkben, nem csajozhat be. Persze, el is engedhettük volna, de túl veszélyes játékot játszottunk volna. Hiszen még előtte látta, ahogy a többi szobában vértócsa áll. Csak Ashley jelenléte minden bizonnyal elvette az eszét.

Természetesen a legtöbb lányt, egyszerű módon darabokra téptük, vagy gátlástalanul megöltük. Néha rám tört, afféle bűntudat, ilyenkor tömöm magam gyógyszerekkel, és megjárom a közeli kocsmákat. Olykor CC és Jake is velem tart. Jinxxen és Ashleyn, sosem láttam még, hogy egy csepp lélek is lenne bennük. Ha besétál hozzánk egy lány, akkor csak a szexéhség, és a gyűlölet hajszolja őket. Ilyenkor előfordul, hogy kegyetlenül végeznek velük, és ott dugják őket, ahol érik. Náluk valóban nincs határ.

Valamiért éreztem, hogy ezzel, a Dorothyval nem utoljára találkoztunk. Eddig talán ő az első olyan lány, aki a rajongónk és nem bántottuk. Gondolkodásomból odafentről hallatszó hangok ébresztettek fel. Elindultam felfelé, és benyitottam az egyik szobába, a látvány szúrósan fogadott, de cseppet sem volt új.

A lány még szenvedett, de segíteni nem tudtam.
Nem szóltam semmit, kivettem a zsebemből a pisztolyt és a fejéhez tartottam.
-Sajnálom. - mondtam, miközben kivettem a kezéből, az általunk lededikált BVB-s fotóját.
Miután megtettem a végzetes lépéseket, a pisztoly kiesett a kezemből. Ismét mélyponton voltam. Muszáj volt, megint itallal megtölteni, a szívem helyén, levő ürességet. A dedikált fotót, még mindig a kezembe szorongattam. Majd hazafelé vettem az irányt. A kandallóba dobtam a képet. Ezt a cselekedetemet, a vodkának köszönhettem, hogy végezte a dolgát, a szervezetemben.