Dorothy szemszöge.
Másnap este, ismét késztetést éreztem arra, hogy kimenjek a vasútra. Persze, féltem, hogy újból ott lesznek, vagy éppen másokat fogok ott találni. CC mondata, még mindig bennem szólt. Tudtam, hogy veszélyes lenne újra kimenni, mint ha, csak játszanék a tűzzel.
Barátnőm mondta, hogy elmegy egy buliba, hívott, de őszintén szólva nem, disco patkánynak születtem. Ő, az egyik olyan ember, aki tud a régi vasútról. Valószínűleg, ma is azon ment át, mivel a Carcago, ahol a bulit tartják, a város túl oldalán van. Belém vésődött a tudat, hogy ő is szerette a BVB-t. De, meggyőződésem van arról, hogy soha nem ártott nekik. Ezzel nem is lenne baj, ha Eleanor nem lenne ennyire bátor. Féltem, hogy ma is ott lesznek, és ezért nem mentem oda. De, akaratomtól függetlenül muszáj volt, meg kellett védenem.
Egészen odáig futottam, sőt talán gyorsabban is oda értem volna, ha nem lett volna ennyire sötét. Csendes nem tudtam lenni, ugyanis a kövek, hangot adtak, lépteimnek.
Csend volt, sehol nem láttam senkit, és ez egyre jobban megrémített. Reméltem, Eleanor már messze jár.
Kb. a vasút közepét járhattam amikor megláttam Eleanort. Keze véres volt, szemei vörösek a sírástól. Ahogy rávilágítottam, azonnal a sínek és a domb közötti árokra irányította, a tekintetemet. A látvány erősen lesokkolt. Eleanor már émelygett, a vér szagától. Az árokba, egy csomó véres hulla volt. Ha, akartuk volna, közelebbről is megnézhettük volna, de már így is görcsbe álltunk.
Amint, magamhoz tértem, körbe néztem. Sehol senki. Mi, nem szólhatunk a rendőröknek, hiszen azonnal minket keresnének, és mi is ide jutnánk. Nem értettem, hogy fajulhattak el idáig, a dolgok. Hiszen, régen annyi szeretet volt, a BVBben is, és az Armyban is. Most meg a gyűlöletről szól, ez az egész dráma.
Haza vittem Eleanort hozzánk, és mindent elmeséltem neki, a tegnap estéről. Persze, ő azonnal hívni akarta a rendőröket, de megállítottam. Hiszen, engem nem bántottak. Feltételezem, ha akkor nem szól a Saviour a lejátszómból, gondolkodás nélkül kinyírtak volna.
De, erre most nem akartam gondolni.
Féltem, Eleanor nem dolgozza fel a látottakat, és egy pszichológusnál fog kikötni.
3 nappal később...
Nem így lett. Eleanor, ma került be a női idegklinikára. A szülei úgy tudják a buliban történhetett valami, és ennyi bőven elég, ha, ezt el is hiszik.
Minden újabb, és újabb nap, meghallgatják az orvosok, vagyis csak próbálják. Mindig próbálnak kicsikarni belőle pár szót, de sosem mond a semminél többet. Köszönettel tartozom is érte, hiszen ha elárulta volna, véget vetett volna az életemnek, és ezzel ő is, tisztában volt.
Eleanor szemszöge.
Már egy hete, hogy az idegklinika felel meg, az otthonomnak.
Az orvosok úgy kezelnek, mint valami idegbeteg őrültet.
Ettől függetlenül, itt, még mindig, magamat tartom a legnormálisabbnak. Visszatérő rémálmaim vannak, az ott hevert lányokkal kapcsolatban. Néha, még itt sem érzem, biztonságban magamat.
Minden nap, délbe kiengednek minket a friss levegőre. Ilyenkor csak a pad, a társaságom. Néha mellém ül egy-két féreg. Elkezdenek simogatni, ölelgetni, vagy éppen ráncigálni, de azt hiszem nekik nagyobb, a szeretet hiányuk. Mellesleg a legtöbb ilyen, az nő.
Viszont ma, egy sokkal különlegesebb lány, csatlakozott, a magányomhoz. Hosszú szőke haja volt, arca megviselt, ruhája sem a legtisztább. Tisztán látszott, hogy régebb óta van itt, mint én. Nem nézett rám, az eget bámulta. Így én is azt tettem.
Viszont pár perc múlva, kiszúrta a szememet valami.
A kezében egy BVB-s nyakláncot tartogatott. Vagyis inkább, A BVB-s nyakláncot. A csillag, amit én akkor vettem le, amikor meghallottam milyen az új album. Ő, ott szorongatta, reszkető kezeiben. Megpróbáltam kivenni, a kezéből. Ekkor a nyugodt, félénk lány, hirtelen változott át, egy ideges erőtlen lánnyá.
-Ne nyúlj hozzá! - tépte ki a kezemből
-Miért vagy te itt?
-Bántottak. - felelte egyszerűen - Téged is?
-Nem.
-Még. - fejezte be, a számomra így is befejezett választ
-Itt nem bánthatnak.
-Az lehet, de attól még mindenkit megfognak ölni. Én is azért jöttem ide, mert ez volt az utolsó hely, ahova menekülni tudtam. És nagy meglepetésemre azt mondták, itt a helyem.
-A barátnőmet, nem fogják megölni. Már lett volna rá esélyük, de nem bántották. Mert ő szereti őket.
-Én is szeretem őket. Sírva könyörögtem nekik, hogy engedjenek el. Hiszen pár hónapja, még ott voltam a rajongók között, a koncerten. Azt hiszed érdekelték? Csak megkínozni akartak. Úgy akartak megölni, hogy leakartak dobni a tetőről. De, megszöktem. Hívni akartam a rendőröket, de inkább egyenesen ide jöttem. A szemem előtt ölték meg a legjobb barátnőmet. - mondta sírva és bement az épületbe
Én lesokkolva, továbbra is a pad társaságában voltam. Alig vártam, hogy Dorothy, ismét meglátogasson.
Pár perc múlva, pedig, visszamentem a helyemre. Ami most már, börtönné, és menedékké is, vált számomra.
Andy szemszöge.
Aggódtam, hogy a lány megtalálja a hullákat, és nem sokára a börtönben kötünk ki. De, nem így történt. A hét napjai nyugalmasan teltek. Így pontosan egy héttel később, Ashleyvel elmentünk, hogy valami biztonságosabb helyre vigyük őket. Számunkra az akció, az éjszaka volt a legbiztonságosabb. Azt viszont, még nem döntöttük el, hogy hová vigyük őket. Néhány elég durván el lett intézve. Nyakuk, hasuk feltépve, beleik látszódtak, arcukon vágások voltak. Ismét, be kellett szednem valami gyógyszert, ami éppen volt nálam.
-Magadat fogod így kinyírni, Biersack. - mondta Ashley, amikor az utolsót tette be, a kocsiba
-Megfogom érdemelni. - mondtam szárazon
-Nem jössz? - indította be a kocsit
-Nem, le kell higgadnom. - mondtam, azzal kivettem egy sört Ashley mellől
Ugyan oda mentem, ahol múlt héten a lánnyal találkoztam. Most nem volt ott. Mondjuk, ezt egy percig sem csodáltam. Ezek után gondolom látni sem akar minket.
Viszont megértem, hogy mit keresett itt. Olyan nyugodt minden. Elhiszem, hogy nem gondolta volna, hogy itt bárki is, bánthatja. Most pedig, mi elüldöztük innen.
Mostanában, egyre gyakrabban fog el, a keserű bűntudat. Szörnyen érzem magam miattuk. Néha, mindent vissza csinálnék, néha meg, elfog a düh és folytatnám tovább.
Jól mondta Ashley, kifogom magamat nyírni.
*******
Kis idő múlva, éreztem ahogy felkap a szél. Úgy látszik jön a vihar. Felálltam és hátra néztem. A domb tetején ott állt, a lány.
Nem tudom mióta nézett, de tudtam, ha megközelítem úgy is elfut.
-Hogy, hogy nem árultál el minket?
-Ti sem bántottatok. - felelte egyszerűen.
-Nem jövünk ide többet. - mondtam nyugtatásképp, és elindultam
Éreztem, hogy követ, hogy jön utánam. Hogy érdekli ez, az egész dolog. Azt is tudtam, hogy ha megállok, és kommunikációt próbálok vele kezdeni, akkor elfog menni. Így muszáj volt megkockáztatnom. Érdekeltek a gondolatai, az elképzelései erről, az egészről. Érdekelt, hogy miért nem hozta még ránk a bajt. Úgy gondolom, ez az érdeklődés kölcsönös volt.
Szembe fordultam vele. Egy percig nem gondoltam, hogy a sötétben, egy gyilkossal fog majd cseverészni, nem is akartam semmit sem erőltetni. Így hát vártam amíg ő lépjen. Megtartotta velem, az 1 méteres távolságot. Szemeivel körbe mért, és amikor a szemembe nézett, tekintete sokatmondóan üres volt.
-Félsz tőlem? - tettem fel a legostobább kérdést, ami most eszembe juthatott
Alig láthatóan bólogatott, és tette meg a hátra lépéseket. Pedig mondtam, hogy nem fogjuk bántani.
-Több, tartalmasabb válaszra, ne is számítsak, igaz? - mosolyodtam el, és letértem a vasútról.
Nem kevés utat tettem, hazáig. Kifáradva estem be a fotelba. Hallottam oda fentről hangokat, de megkönnyebbültem, amikor megláttam, hogy csak Jake és Ella veszekednek. Viszont ezek szerint Ashley még nem ért haza. Felmentem a hálóba, hogy eltegyem magam holnapra, de különös fogadtatás ért. Több lány is az ágyamban feküdt, ami nem lepett meg, mivel Ashley néha nem éri be eggyel. De, ami jobban érdekelt, hogy Ashley hol van?!
-Nyugi, mindjárt elviszem őket.
-Purdy, miért?
-Ne csináld, már amúgy sem élnek.
-Fogadok, most, meg sem vártad amíg elalszanak.
-Nem. De, tudod neked kéne jobban irtani őket. Hiszen te alapítottad a bandát, ami most már a süllyesztőben van.
-Ennek ellenére, még is te éled ki, a szexuális vágyaidat rajtuk. Csupán pedofilsággal is börtönbe kerülnél.
-Hagyjuk, az egyik inkább kiugrott az ablakon.
Gyorsan az ablakhoz mentem, és kinéztem.
-Hol van?
-Hát már elvittem. Kell, hogy bárki megtalálja?
Mondjuk, ez nem volt újdonság. Ezért javasoltuk Ashleynek, hogy várja meg, amíg elalszanak. Amikor nem várja meg, és egyszerűen csak leakarja őket lőni, általában az öngyilkosságot választják.
Visszamentem a nappaliba, és elaludtam a heverőn.
Idegesen mentem fel az emeltre és berontottam. A látvány nem váratlanul fogadott. Jake ott tépte azt a szerencsétlen lányt, ahol érte. Jinxx pedig Ashley nyomdokaiba lépett. Nem tudom Sammi mikor elégítette ki utoljára, de, ezek szerint elég régen. Azonnal ellöktem Jaket, és ekkor tudatosult bennem, hogy a lány aki már a végét járta, az a lány volt, akinek a vasút volt a törzshelye. Még akkor, amikor meghallottam a Saviourt megfogadtam, hogy őt sosem bántjuk, és most kudarcot vallottam. Idegesen néztem Jakere, aki látta, hogy nálam most telt be a pohár, így gyorsan leszedte a másik lányról Jinxxet, és kimentek. A másik lányt, még az aktus előtt bánthatta, ugyan is ömlött a vér a szájából, de nem sokat vizsgálgattam, hiszen már belehalt a fájdalmaiba.
Visszafordultam hozzá, és felfektettem az ágyra. Hiszen pont ma mondtam neki, hogy megnyugodhat békén hagyjuk, hogy őt sosem bántjuk... Szörnyű ember vagyok.
-Annyira sajnálom. - fogtam meg a kezét, és hirtelen nekem lett volna kedvem kiugrani az ablakon. Még nyöszörgött, de, már menthetetlen volt. Könnybe lábadtak a szemeim, és a fejéhez tartottam, a pisztolyt.
-Kérlek, bocsáss meg. - mondtam és felébredtem.
Még soha nem volt ilyen szörnyű rémálmom. Körbe néztem, és tudtam, hogy még mindig, a heverőn vagyok. Kirázott a hideg, és megkönnyebbültem, hogy a lány nincs itt.
